Majdnem két éve kezdtem el a Hedge Fund Blog-ot. Ez számomra "csak" érdeklődés és hobbi volt, nem tudtam napi szinten ezzel foglalkozni, és pláne nem szántam rá energiát, hogy vadásszam az olvasókat, hagytam, hogy a HedgeFund.hu-ra találjanak rá az érdeklődők. Bár ez a terület szinte teljesen ismeretlennek számított itthon, ennek ellenére több tízezer embert tudtam rendszeresen megszólítani, rengeteg visszajelzést és kérdést kaptam.
Úgy látom, hogy érdemes egy kicsit továbblépni, és még több, illetve mélyebb betekintést adni ebbe a világba. Ezért elkezdtem egy könyvet írni, amelyik kifejezetten azokra a befektetési stratégiákra fókuszál, amelyeket a legsikeresebb Hedge Fund-ok alkalmaznak. Ahhoz, hogy ezt kellő részletességgel tárhassam majd eléd, minden eddiginél alaposabb kutatómunkára lesz szükségem, így azoktól fogok személyesen kérdezni, akik a legjobbak között vannak, és minden nap szembesülnek a piac nehezen kiszámítható hullámaival.
Viszont ez a Blog és egy ebből származó könyv csak az olvasók által működik. Örömmel vennék bármilyen kérdést, javaslatot, ötletet Tőled is. Kérlek, hogy írd meg az info@bwm.hu, hogy miről, kiről olvasnál szívesen egy kifejezetten a Hedge Fund-ok által alkalmazott stratégiákról szóló könyv hasábjain. Ha most még esetleg nem jut eszedbe semmi, akkor azt is megköszönöm, ha az alábbi kérdésekre (vagy egy részükre) adott válaszokat is elküldöd ugyanide.
- Mely befektetési stratégiák érdekelnek bővebben?
- Mint önálló spekuláns vagy mint befektetési alapokon, privát bankáron keresztül befektető érdekel a terület?
- Mely nagy Hedge Fund-okról és vezéreikről szeretnél többet tudni?
- Melyek azok a nagy bukások, amikről szívesen olvasnál még azon is túl, amit eddig megtehettél?
- Hedge Fund-ok mely piacokra, országokra gyakorolt hatásaira lennél kíváncsi?
- Melyik stratégia döntéshozatali mechanizmusat, műhelytitkait szeretnéd megismerni?
- Kiknek a munkanapja, hétköznapjai (és talán életmódja) érdekel a leginkább?
A következő hónapokban - többek között - én is ezekre a kérdésekre, illetve az általuk felvetett további kérdőjelekre keresem a választ, és jó néhány Hedge Fund irodájába el fogok látogatni. Hogy hova, arról egy kicsit később ezen a blog-on és a Facebook oldalon beszámolok majd.
No comments:
Post a Comment
Note: Only a member of this blog may post a comment.