Ezen az oldalon a Hedge Fund-ok világát mutattuk be. Mik ezek, mit csinálnak, hogyan működnek, milyen stratégiát használnak, milyen befektetéseik vannak. Szó volt érthető nyelven az elméletről, módszerekről, de érdekességekről, hírek elemzéséről, aktualitásokról is. Más szóval: megtudhattad mit és hogyan csinálnak a TőzsdeBálnák, mit tesznek az olyan dollármilliárdos és gyakran titokzatos spekulánsok mint Soros, Griffin, Simons és társaik. A Blog nem frissül tovább, de a teljes archívum ezen az oldalon elérhető marad.


Friss, rendszeresen frissülő Blog-unkat itt lehet elérni: bluemorphoinvestments.blog.hu


Sunday, December 11, 2011

A legnagyobb Hedge Fund menedzserek (11. rész) - Richard Perry

A 2012-re készülő republikánus elnökválasztás legviccesebb jelenete az volt, amikor az - akkor még - nagy esélyesnek számító Texasi Kormányzó Rick (Richard) Perry az egyik tévévitában nem tudta felsorolni azt a három minisztériumot, amelyet bezáratna. "Upsz" - zárta le a kínos esetet Perry, beismerve hibáját.

Szűk három évvel korábban egy másik Richard Perry kért bocsánatot, ha nem is az "upsz" szóval, hanem ennyivel: "Mélyen csalódottak vagyunk, és elnézést kérünk az eredmények miatt". Ez a Perry azonban nem a gyenge választási, hanem a befektetési eredmények miatt szabadkozott. A levél, amelyben ezek a sorok megjelentek, 2009 elején jutott el a Perry Capital befektetőihez. A bocsánatkérés természetesen 2008-nak szólt, annak az évnek, amely sok befektető karrierjét törte derékba.  Richard Perry addig az egyik legsikeresebb Hedge Fund vezérnek számított, ám élete első negatív eredményt hozó éve soha nem látott kihívást okozott számára. Ahogy élete eddigi egyetlen nyilvános interjújának címe is írja, szinte kereste a bajt. Megtalálta.


Perry - ahogy sokan mások - a Goldman Sachs szakmai műhelyében edződött, és harmincas évei közepén, 1988-ben elindította saját Hedge Fund-ját. Legendás idők voltak ezek, az biztos. Nem sokkal ezután lépett a porondra John Paulson és David Tepper, vagy Edwart Lampert. Stílusukban és célpontjaikban sok hasonlóság is van közöttük. Ám amíg ők fokozatosan építették fel cégeiket, Perry szinte azonnal nagyban kezdett el játszani. Ahogy Paulson pár évvel később, Perry is merger arbitrage-al, vagyis fúziós arbitrázzsal kezdte, de ő nem  a specializálódás mestere. A cég tevékenységi területeit és stratégiáit dinamikusan bővítette és hamar izgalmas ügyletekbe bonyolódott. 

Egyik korai üzlete az volt, hogy 130 millió dollárért megvette az FTD virágküldő céget. Ám ebből csak 20 millió dollár volt a saját alapjának pénze. További 10 milliót az elhíresült Bain Capitaltől szerzett be (itt dolgozott akkor vezető poszton a jövő évi republikánus elnöki előválasztás egyik nagy esélyese Mitt Romney). a maradék összeget pedig hitelből teremtette elő. Ahhoz azonban, hogy a tervét végrehajtsa a virágárúsok felének jóváhagyására is szükség volt. Szinte egyenként győzte meg őket, pedig összesen 12 000 tag volt. A munka gyümölcse beérett és megszavazták. Érdekesség, hogy a cég vezérigazgatójának a székébe azt a Meg Whitman-t ültette, aki később az eBay-t vitte sikerre, majd 50 millió dollárt költött el saját vagyonából sikertelen Kaliforniai kormányzói választási kampányára. Perry a céget végül 10 évvel később adta el, 450 millió dollárért, amely még a költségek levonása után is 28%-os éves hozamú befektetést jelentett ebben az esetben.

Perry a széles merítés mellett mindig is nagyon szerette a "distressed" jellegű befektetéseket, és ezeken olykor nagyon sok pénzt is keresett. Az egyik legsikeresebb üzlete az volt, amikor beszállt Edward Lampert Kmart felvásárlásába. Zseniális húzás volt tőle az is, amikor a 2006-2007-ben nagy tételben vásárolt a közlekedési szektorból, azon belül is a vasúti szállításban érdekelt vállalatok részvényeiből. Az egyik pozíciója, a Union Pacific másfél év alatt megduplázta az értékét. Bár a Perry Capital azóta kiszállt, de az árfolyam most is mindenkori csúcsa felett van, mintegy 30%-kal meghaladva a válság előtti maximumát is. A vasúti papírok vásárlásának ötletében nem volt egyedül, hiszen emlékezetes, hogy Warren Buffett is komoly felvásárlást hajtott végre ezen a területen, mivel 2009 eleje óta a Burlington Northern Santa Fe mammut méretű vagyonkezelő cégének egyik fő portfólió elemeként szerepel. 


Ahogy a kezelt tőke nőtt, és a tőzsdén még nem jelenlévő cégekbe történő, private equity jellegű befektetési részleg súlya nőtt, egyre vadabb ötletek valósultak meg. Perry ugyan minden sejtjében amerikai, pár éve mégis fontos háttérember volt az európai foci életében, hiszen az egykori kollégával, Daniel Och-al, valamint a Citadel-es Kennetth Griffin-el együtt segítettek finanszírozni a Manchester United amerikai sport vállalkozó általi felvásárlását. 

Perry stratégiája a jó kapcsolatokon, és az értékalapú kontrariánus szemléleten alapul, amellett, hogy számos területen megjelenve, nemcsak stratégia, hanem reálgazdasági szinten is szétosztja a kockázatot. Nem válogatós, mindenbe belefog, amiben jó lehetőséget lát, és a megosztottság itt általában sikerrel jár, hiszen számos rossz döntését a párhuzamos befektetések döntései általában ellensúlyozzák. Idővel Perry egészen az ún. activist investor szintig merészkedett, bár itt többször komoly problémákkal volt kénytelen szembesülni. Bő négy éve sikertelenül próbálta átvenni az irányítást az NEC felett, amely Japán harmadik legnagyobb chip gyártója. Néhány évvel korábban kölcsönös feljelentgetésekbe torkolló, durva üzleti háborúba bonyolódott Amerika legrettegettebb ellenséges felvásárlójával, Carl Icahn-al egy gyógyszercég részvényei miatt. A cég most már több, mint 20 éves története tehát bővelkedett a nehéz döntésekben, de a bozótharc és a folyamatos helyezkedés az egyik legnagyobb túlélővé tették Richard Perry-t.

Nemrég vettem észre a régóta sikeres alapok listáját böngészve, hogy ez a vállalat azon kevés Hedge Fund között van, amelyik éves 10% felett van, 1 milliárdos kezelt tőke felett, és legalább 20 éve működik oly módon, hogy maximum egyetlen veszteséges éve volt. Az éves 12% közeli eredmény nem tűnik soknak, de egy olyan helyen, ahol a részvénypiac több mint 10 éve nem jutott sehová és a "kockázatmentes" hozam ekkora időtávon is 3% környékén van, ekkora nettó eredmény igen jónak számít a sok (mostanában közel 10) milliárd dolláros kezelt tőke tudatában. Nem csoda, hogy a befektetők kitartanak Perry mellett, és az egyetlen év kivételével konzisztens teljesítményt többre értékelik, mint a nagy hullámhegyeket és völgyeket. Van, akit a legjobbak közé nem a zsenialitás, vagy a szakmai tapasztalat, hanem a következetes és kemény munka, valamint a kapcsolatok emelnek. Ma már nehéz elhinni, de Perry egy időben még egy moziban is dolgozott jegyszedőként, mielőtt sikerült bejutnia a Goldman Sachs-hez. 

Perry régóta szövögeti politikai kapcsolatainak hálóját is. Köztudottan régi Demokrata szimpatizáns és a kilencvenes évek óta jó barátja a Clinton famíliának is. Jó pozícióját részben annak is köszönheti, hogy annak a Jimmy Cayne-nek az unokaöccse, aki hosszú évekig vezette a 2008 elején csődbe menő Bear Sterns befektetési bankot, és a Wall Street egyik legbefolyásosabb embere volt. Perry jó barátja két Hedge Fund ikonnak is, az egyikük Daniel Och, és a másikuk Edward Lampert - mindkettőjükkel egy csapatban dolgozott a Goldman Sachs-nél még a nyolcvanas években. Egyébként a Perry Capital a mai napig kereskedésének jelentős részét a híres, illetve hírhedt befektetési bankon keresztül bonyolítja. A Goldman-nél egyébként főnöke - akinek tanársegédje, sőt gyerekeinek nem hivatalos babysittere is volt - Robert Rubin volt, aki később a Clinton kormányzat igen sikeres pénzügyminisztere volt négy évig (akkoriban a Time címlapján volt látható Greenspan és Summers társaságában, lásd a lenti képet). Ma már nehéz elképzelni, de akkoriban volt egy pont, hogy a költségvetés szufficites volt! Érdekesség, hogy amikor Perry karrierje a szervezetben felívelt, akkor Rubin a befektetési bizottságban együtt ült azzal a Jon Corzine-al, aki New Jersey kormányzója és szenátora is volt, és akit manapság a csődbe ment és ügyfélvagyont veszített MF Global vezéreként hall a nagyközönség. Nos, igen, az amerikai politika és a pénzügyi világ néha igen belterjes elittel képes rendelkezni...


Perry szerepe a kapcsolatok összehozásában is igen kiterjedt. Emlékezetes, hogy a 2008-as Demokrata előválasztáson, az ún. Szuper Kedd előtti napon az egykori Elnök, John Fitzgerald Kennedy lánya Obama támogatását jelentette be, ezzel nagy lökést adva az addig viszonylag szűk előnyt magáénak tudó későbbi győztesnek. Azt viszont kevesen tudják, hogy Caroline Kennyedy és Barack Obama először Richard Perry saját lakásában tartott estélyén találkoztak először pár hónappal korábban. Az ingatlan egyébként önmagában megér egy misét. Manhattan egyik legelegánsabb részén található, ám itt is a legnagyobbak között. A 17 helység 2 báltermet is magában hordoz, a falakon pedig olyan nevek festményei lógnak, mint Andy Warhol (a Campbell konzervek), vagy Roy Lichtenstein (a képregény-szerű képek). Jellemző Perry-re, hogy a lakásba oltott palotához is miként jutott hozzá. Ahogy a befektetések esetén, itt is a durva áresést várta meg, és "potom" áron, a pletykák szerint mindössze 11 millió dollárért kaparintotta meg sokak álom ingatlanát. Felesége, Lisa sem unatkozik, hiszen New York egyik vezető ruha és kiegészítő designerévé nőtte ki magát, az olyan - női szemmel bizonyára szépnek mondható - táskákkal is, mint ami a képen látható.


A Hedge Fund guru munkamódszere is igen érdekes. Hiába van hatalmas lakása a pénzügyi világ szívében, teletömve sok millió dollárt érő műtárgyakkal, Perry nem rendelkezik saját személyes irodával. Asztala - csak úgy mint Steve Cohen esetén - a kereskedési terem egyik pontján kapott helyet, ám említett kollégájával szemben sokkal inkább beleolvadva a tömegbe. Ezzel érzékelteti, hogy hiába ő a főnök és legnagyobb tulajdonos, csak egy a csapatból, akire ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint a többiekre. Az sem megszokott, hogy a portfólió menedzsereinek már a kezdeteknél igen nagy önállóságot biztosít. Ráadásul ezt úgy teszi, hogy ezek az alkalmazottak így képesek saját és igazolható track record-ot felépíteni. Ezek után nem csoda, hogy sokan dobbantónak használják a Perry Capital-t, ám szerinte még így is megéri, mert legalább addig erős a motiváció, amíg nála dolgoznak. A viszonylag gyors cserélődési folyamatot szintén erősíti, hogy a főnök nagyon ritkán teszi a vállalat részvénycsomagját akár a legfőbb alkalmazottak karácsonyfája alá is.

Az igazán érdekes a nem túl sikeres 2008-as évben az volt, hogy Perry látta mi fog történni, és azon kevesek közé tartozott, aki még 2006-ban elkezdte shortolni a jelzálog alapú papírokat. Ez volt az az időszak, amikor Michael Barry még csak 1 éve építgette a pozícióit, és Pellegrini ekkortájt kopogtatott be grafikonjaival főnökéhez, John Paulson-hoz a rosszul értékelt CDO-k kapcsán. Perry így 3 milliárd dollárnyi befektetésen közel 1 milliárdot keresett 2007-ben. Hogy ezek után mégis mi okozta a 2008-as 27%-os visszaesést? A válasz egyszerű: a Hedge Fund vezér túl gyors és túl türelmetlen volt. Az év első háromnegyed évében 7%-os mínuszban voltak, amely akkor még érzékelhetően jobb volt annál, mint amit a többség elszenvedett. Mivel a hajó ekkor tartott életében először első veszteséges éve felé, Perry úgy érezte, hogy gyorsan tennie kell valamit, hogy ezt elkerülje. Ekkor már úgy látta, hogy nagyon olcsó beszállási pontok merültek fel a piacokon, és olyan adósságokba fektette a pénzt, amelyekre nehéz helyzetben lévő vállalatoknak volt szüksége. A stratégia általában működött, de a pánikoló 2008-as őszön itt is hatalmas veszteségek voltak. Ezekhez hozzájárultak a kevéssé likvid private equity részleg befektetéseinek átértékelései is. Ami azonban a legnagyobb pofont adta Perry-nek egész addigi pályafutása során, az az elhíresült Volkswagen short volt.

Sokan emlékezhetnek arra, amikor a 2008-ban elhatalmasodó pénzügyi válság mélypontján a nagy német autógyártó részvényei szárnyalni kezdtek és 300 euro közeli szintekről 1000 fölé emelkedett az árfolyam. A válság miatt azonban Perry-ék és jó pár más Hedge Fund még a nagy felfutás előtt short-okat nyitott, mondván a reálgazdaságba átgyűrűző visszaesés az autók eladásait érintheti a legérzékenyebben. A várakozás ugyan igaznak bizonyult, de egy tényezővel nem számoltak. Ekkorra a Porsche már komoly részesedéssel rendelkezett a Volkswagen-ben, és bejelentette, hogy opciója van további nagy mennyiségre is. Így az effektív közkézhányad a teljes kapitalizáció 5%-ra csökkent, ám a shortolt papírok mennyisége ezt bőven meghaladta. Ez azt jelentette, hogy a shortolók jelentős része képtelen lett volna zárni a pozícióját, akármilyen árfolyam is legyen a piacon. Napok alatt őrült harc alakult ki a fennmaradó részvényekért, amelyeket a shortolóknak, így a Perry Capital-nak is, vissza kellett adnia tulajdonosának. Ez okozta a hatalmas ugrást az árfolyamban, és a 300 euro körüli short és a jóval magasabb, helyenként 1000 euro feletti visszavásárlási szint több száz millió dollárjába került csak Perry cégének. Lényegében a klasszikus bekerítés esete történt meg. Az esetről - néhány elnagyolt megfogalmazástól eltekintve - jól leírt cikket közölt annak idején a Totalcar is. 


Perry példája remekül illusztrálja, hogy nem feltétlenül zseniális meglátásokra, bátorságra, robosztus technológiai háttérre, vagy kiváló elemzői gárdára van szükség, sőt esetenként még a nagy baklövések is beleférnek a képbe. Olykor önmagában a következetesség, a kitartás és a jó kapcsolati háló is bejuttathatja a legjobbak ligájába az embert, még ha mindez az első helyekhez kevés is.

---

Ezen a blog-on ez volt az idei utolsó bejegyzés. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki olvasta a blog-ot, aki ott volt velünk a Facebook-on, aki kérdezett vagy megjegyzést fűzött email-en, a sajtó munkatársainak, aki megtisztelt azzal, hogy engem kérdezett a témakörben. Most egy kis szünet következik, a következő bejegyzés január végén érkezik.

Boldog Karácsonyt és Sikerekben Gazdag Új Évet Kívánok Mindenkinek Paul Tudor Jones házának nem hétköznapi karácsonyi fényjátékával: