Ezen az oldalon a Hedge Fund-ok világát mutattuk be. Mik ezek, mit csinálnak, hogyan működnek, milyen stratégiát használnak, milyen befektetéseik vannak. Szó volt érthető nyelven az elméletről, módszerekről, de érdekességekről, hírek elemzéséről, aktualitásokról is. Más szóval: megtudhattad mit és hogyan csinálnak a TőzsdeBálnák, mit tesznek az olyan dollármilliárdos és gyakran titokzatos spekulánsok mint Soros, Griffin, Simons és társaik. A Blog nem frissül tovább, de a teljes archívum ezen az oldalon elérhető marad.


Friss, rendszeresen frissülő Blog-unkat itt lehet elérni: bluemorphoinvestments.blog.hu


Sunday, August 29, 2010

Istentelenül sok pénz - könyvkritika

Minden legenda hasonló cselekménysorra épül. A hős megszületik, mély motiváció ébred benne, a céljára tör, és a kezdeti bukdácsolások után egyre magasabbra jut. A legnagyobb kihívással éppen a végcél előtt találkozik, ekkor tűnik számára a leginkább reménytelenebbnek a helyzet. Hiszen tudjuk, hogy az éjjel is éppen a hajnalhasadta előtt tűnik a legsötétebbnek. Végül a nagy akadályt legyőzve győzelmet arat. Ez a történetvezetés olyan mélyen beépült a kollektív tudatalattiba, hogy a modern hollywood-i forgatókönyvírás is általános sémaként használja.

A valóság azonban nem ilyen. Erre Sebastian Mallaby, a könyv szerzője is ráérez, és egy olyan művet tesz le elénk, amely sorozatban a valóságos történetek tipikus lefolyását külön fejezetekben, legendákként porciózva mutatja be. Ezek a sztorik fokozatos felemelkedést, a dicsőséget, majd a bekövetkező visszaesést mesélik el. Szándékosan használom a visszaesés, és nem a bukás szót. Az elsőből még van visszatérés, a másodikból soha, maximum csak újrakezdés. A történetek főszereplői azonban nem buktak el, "csupán" nagy veszteségeket szenvedtek el karrierjük egyik későbbi pontján, és az aktuális sztár első számú helyét kénytelenek voltak átengedni másnak.


A cím a feltűnést keltő "More Money than God", amit talán "Istentelenül sok pénz" kifejezéssel lehet érzékletesen lefordítani (ha van jobb ötleted, szívesen cserélem). A kötet két célkitűzés elérésére is kísérletet tesz, és ezekben ha nem is arat teljes sikert, sokáig eljut. Az első cél, amely a tartalom nagy részét lefedi, a Hedge Fund ágazat megszületését, fejlődését, teljes történelmét igyekszik bemutatni, elsősorban annak néhány ikonikus alakján keresztül. A második cél az iparág egészének hatásait igyekszik feltérképezni a pénzügyi rendszer és a gazdaság egészére, abból az okból, hogy a szabályozás szigorításának szükségességét, vagy éppen feleslegességét támassza alá.

Mallaby (PDF), az Economist korábbi és a Washington Post mostani újságírója, kifejezetten a Hedge Fund vezérekről ír, így remek és átfogó bepillantást nyerhetünk az ágazat légkörébe.A valós történetek amerikai stílusban fordulatokkal, pörgős párbeszédekben, és a fejezetek végén megjelenő nyitva hagyott kérdésekben és sejtetésekben kelnek az életre a szemünk előtt. Szinte látjuk magunk előtt, ahogyan Steinhardt és kollégái cigifüstben ülnek a hetvenes évek akkor modernnek ható irodaberendezései között, vagy ahogyan Druckenmiller éjjel kettőkör a sötét Manhattan előtt egy irodai lámpa fényénél görnyed a kihangosított telefon fölé, amint Sorossal beszél az angol font elleni spekulációról.

Az élénk képeket elősegítendő részletes, néha humort sem nélkülöző leírásokat és történeket húz elő Mallaby, elsősorban A.W. Jones-ról az első (mondhatni modern) Hedge Fund alapítójáról, Michael Steinhardról, Soros Györgyről és Steve Druckenmiller-ről, Paul Tudor Jones-ról, Julian Robertson-ról. A technológiai lufi kipukkanása utáni időszakról sokkal inkább általánosságban beszél, persze említésre kerülnek azok, akikre a nyilvánosság fénye az utóbbi 10 évben vetült. Ide tartozik James Simons, vagy a válság alatt a leggazdagabbak közé került John Paulson. Az uróbbiról azért ír röviden, mert más már elvette a kenyerét Paulson kapcsán. Mégis a fő oka a friss vezető Hedge Fund menedzserek kapcsán tapasztalható szűkszavúságnak vagy akár említésük szinte teljes hiányának egyszerű: nem férnek be az említett sémába. Soros, Robertson, Steinhardt már régen visszavonultak az aktív kereskedéstől, vagy oda csak jókora pihenő után, időszakosan tértek vissza. Szó szerint belefáradtak, akárcsak Druckenmiller a kilencvenes évek részvénypiaci buborékának megdöbbentő kitartása idején. Mallaby szereti ha egy történet lekerekítése megtörtént, és ezzel nincs nehéz dolga, mert a tőzsde gondoskodik arról, hogy ez előbb-utóbb még a legjobbakkal is megtörténjen. Erre látványos példákat hoz fel, és gondoskodik arról, hogy a dráma látványosan is bontakozzon ki a könyvben. Néhol kissé zavaró, hogy a hatás érdekében mind a sikereket, mind a kudarcokat jócskán túlértékeli. Ha egy Hedge Fund vezető évtizedes szinten 30% közeli hozamokat ér el éves szinten, majd egy évben 20%-ot veszít, az nemcsak messze van a kínostól, hanem előbb-utóbb mindenkivel megtörténik, ahogy ez a könyvben meg is jelenik.

Aki régóta olvasgat a Hedge Fund-ok, a technikai elemzés, a pénzügyi piacokat érintő válságok, vagy akár a sikeres tőzsdei kereskedők témaköreiben, annak igazán sok újdonságot nem fog tartalmazni a könyvben lévő történetek többsége. Az aprólékos munka mégis pár helyen még a régi róka olvasóknak is tartogat újdonságokat. Külön fejezetet olvashatunk a Commodities Trading Corporation-ről, amely olyan neves közgazdászok részvételével született meg, mint a makroökonómia pápája, Paul Samuelson. Ez a cég az elképesztő akadémiai háttér ellenére mindjárt az első ügyletén 60%-os mínuszt hozott össze, amit későbbi évek kemény munkájával tudtak csak ellensúlyozni. Hiába, a piac bárkit képes megtréfálni, legyen bármekkora elméleti háttere, hiszen úgyis azt tesz, amit akar. Ezt később a Long Term Capital Management fejezetben ismét elolvashatjuk. Erről egyébként már született jó (Talált Pénz) és rossz (Tőzsdeguruk tündöklése és bukása) könyv is, így itt csak egy tömör összefoglalót olvashatunk Merton-ék kalandozásairól. A CTC további érdekessége, hogy később - akárcsak két évtized múltán Robertson - számos nagyágyú pályára állításában részt vett, mind szakmai, mind pénzügyi segítség formájában. Mallaby kiváló munkát végzett abban, hogy megtalálja a kapcsolódási pontokat és az egyes fejezetek egész tájképpé kapcsolódjanak össze.

Szintén újdonság, ahogyan Soros 1987 októberi bukdácsolásait szenvtelenül leírja. Amikor Paul Tudor Jones hatalmasat nyert, Druckenmiller az ő sugallatára a krach napján fordítva úszta meg a legrosszabbat (sőt, nyereséggel zárta minden spekuláns rémálmát), addig a Quantum alapítója mérete miatt már nem volt képes időben kiszállni, sőt a Nikkei felfüggesztése miatt a shortjait sem volt képes lezárni, majd kapkodásával tovább rontva a helyzetet végül ahogy a könyv is idézi a Times sorait: "Soros két évtized alatt vált géniusszá, mégis, mindössze 4 nap alatt képes volt hülyét csinálni magából". Persze Soros nem lenne az, aki, ha később nem lett volna képes ismét szárnyalni, hiszen már 1987-et nyereséggel zárta. A 2008-as pánik napjai is bár röviden, de érzékletesen vannak leírva. Itt is egy találó és humoros idézet ragadja meg a legjobban a lényeget. Amint a hatóságok felfüggesztették a pénzügyi cégek részvényeinek shortolását, a Goldman Sachs kereskedési termében szó szerint dalra fakadtak, és Robertson egyik tanítványa így magyarázta a helyzetet: "Az első félidőben sakkot, a másodikban pankrációt játszottunk".


Összességében a "More Money than God" azoknak, akik nem tudnak sokat a Hedge Fund-ok területről, egészen jó áttekintést nyújt. Mégis, érdemei ellenére, akinek a nevek nem mondanak újdonságot, a történetek végén a sokat markol keveset fog kifejezés fog az eszébe jutni. A történetek szórakoztatóak, tanulságosak, érzékeltetik az ágazat lényegét és hatását a pénzügyi piacokra, ugyanakkor a sok szereplő miatt az igazán mélyreható magyarázatok és elemzések hiányoznak. Ez érezhető az utolsó, konklúziónak szánt fejezeten is. A végén átlátjuk a területet és választ is kapunk a szabályozás kapcsán a legfőbb félelmeinkre, de bővebb kifejtés nem ártott volna. Intuitív szinten, vagy szakmai tapasztalatok alapján érthetjük Mallaby érvelését a szabályozás szigorításának felesleges mivoltára, vagy csak a legnagyobb szereplőkre vonatkoztatva. Egy friss olvasó számára - akinek a történetmesélős fejezetek vélhetően készültek - azonban ez a levezetés aligha elégséges. Ezért nehéz eldönteni, hogy kinek is szól ez a könyv, és nehéz nem arra gondolni, hogy jól körülhatárolt célcsoport híján nem tudta maradéktalanul elérni a célját.

---

Teljes szakirodalom lista, nemcsak Hedge Fund, hanem teljes tőzsdei témakörben itt érhető el PDF formátumban..

---

Kövess minket a Twitter-en, és csatlakozz hozzánk a Facebook-on.

Sunday, August 8, 2010

A Legnagyobb Hedge Fund Menedzserek (3. rész) - David Shaw

A Hedge Fund-ok területén az egyik legizgalmasabb tényező, hogy számos kiemelkedő tulajdonság vihet el a sikerhez, és ezek a jellemzők többségében tiszteletre méltóak. Az eddigi 2, menedzsereket bemutató bejegyzésben olyan, diszkrecionális módszereket alkalmazó emberekről volt szó, akik nem kis részben az intuíció által vezették saját vállalatukat, és egyfajta one man show-t adtak elő, főleg a kezdeti években, de sok tekintetben mind a mai napig. Mások az üzleti elitben kiépített remek kapcsolataikat használták fel a meggazdagodáshoz. Mégis a Hedge Fund vezérek egyik legsikeresebb kasztja egy olyan előnyt használt fel, amely ugyan tiszteletet ébreszt, de a társadalom más területein ritkán hoz ekkora vagyont és lehetőségeket. Ez nem más, mint a csendes, sötét sarokban elvonultan munkálkodó intelligencia.A legtöbb, magas IQ-val rendelkező, szakmai területén elismert kutató ritkán tud sikeres lenni az üzleti életben. David Shaw azonban mégis képes volt erre, sőt még ennél is többre: amellett, hogy Amerika leggazdagabb emberei közé emelkedett, a lehető legbefolyásosabb ember rendszeresen igényt tart a tanácsaira.


A cége, a D.E. Shaw úgy született, mint sok kisvállalkozás Amerikában, amely egy kicsi, félreeső helyen látott munkához. Ám a klasszikus garázs helyett egy könyvesbolt feletti kis helységből kötötték az első üzleteket. Ez a bolt sok, politikai témakörű művet is árult, gyakran baloldali szerzők tollából, ezért Shaw később gyakran viccelt azzal, hogy ők az egyetlen Hedge Fund, amely egy kommunista könyvesbolt felett indult. Nincs is annál élesebb ellentét, mint egy kommunista eszméket terjesztő hely és egy spekulációval foglalkozó társaság, amely legmélyebb szinten hisz a szabad piac eszméjében.

Hogy a D.E. Shaw mennyire nem "one man show" arra bizonyíték, hogy maga Shaw már régóta nem is vesz részt a cég operatív vezetésében. Amivel mostanában elsősorban tölti napjait, az szintén reménytelenül bonyolult terület lenne az emberek 99,9%-nak, hiszen molekuláris biológia kutatásával foglalkozik. Nem fehér köpenybe öltözött emberként kell elképzelni, aki egy laborban üvegcsékbe különböző színű folyadékokat öntöz, és mikroszkóp felett görnyed. Ehelyett az információ-technológiában szerzett tapasztalatait hasznosítva, kifejezetten nagy teljesítményű számítógépeken futtat olyan algoritmusokat, amelyek a dinamikusan és gyorsan változó makromolekuláris rendeződések modellezését szolgálja. Hogy ez pontosan mit jelent azt én sem értem, de a lényeg, hogy a számítógépes modellezés az egészen extrém komplexitású biokémiai területeken olyan eljárásokat tudnak egészen apró méretű részecskék szintjén kidolgozni, amelyet később a gyógyszeripar a fejlesztéseihez fel tud használni.


A D.E. Shaw mind a mai napig híres arról, hogy egészen pallérozott elméket foglalkoztat, és a humán erőforrásra nem sajnálja a pénzt (csak úgy mint a technológiára). A vállalat sokat fizet, az iparági átlagnál többet, és nagyon komoly, tudatos életpályát vázol fel azoknak az éltanulóknak, akik eléggé ügyesek ahhoz, hogy felvételt nyerjenek. A cég a legjobb amerikai egyetemeken külön felvételi programokat tart fent, ahol évente sok új gyakornokot vesz fel. A többség vagy kiemelkedő matematikai vagy szoftverfejlesztési háttérrel rendelkezik, a közgazdasági, pénzügyi tudás sokszor másodlagos.

Shaw vállalata egyike azon cégeknek, amelyek komoly méretű irodát tartanak fent Indiában. Egy olyan lépés, amit a legtöbb nagy multicég és a technológiai szektor már régen megtett, de a Hedge Fund-ok világában ez nem éppen megszokott. Nem véletlen, hogy éppen a D.E. Shaw technológiai központú cégkultúrájában valósult meg ez az ötlet. Az olcsó és technológiai oldalon manapság csodákat művelő indiai munkaerő szerves részét képezi a Hedge Fund szervezetének.

A D.E. Shaw szervezetét erősítette a kilencvenes évek elején az Amazon.com alapítója, Jeff Bezos. A cégnél szerzett tudása és technológia iránti rajongása hozzájárult ahhoz, hogy saját tapasztalataim alapján is az Amazon.com-ot a világ egyik legjobban finomhangolt marketing és logisztikai gépezetének nevezhessem. Aztán a korábbi munkatársak között ott van Larry Summers is, aki ugyan délutánonként hajlamos elbóbiskolni egy-egy megbeszélésen, de elismertségét jelzi, hogy a Világbank vezető közgazdászaként, majd amerikai pénzügyminiszterként is jegyezték a nevét. Jelenleg Obama legfontosabb gazdasági tanácsadója, a Fehér Házban önálló irodával.

Ha már Summers, nem árt megjegyezni, hogy Shaw a jelek szerint a demokrata szellemi elit egyik kedvenc tudósa. Már a Clinton adminisztráció alatt is a tudományos tanácsadói kör egyik tagja volt, Obama megválasztását követően pedig ugyanennek a bizottságnak az elnöke.

David Shaw természetesen ilyen tudományos háttérrel nem éppen pénzügyi szakembernek készült (és ma sem tekinthető annak). Kiváló eredménnyel diplomázott, majd PhD-t szerzett a világ egyik legjobb egyetemén, a Stanford-on, hogy a világ egyik másik élkategóriás egyetemén, a Columbián helyezkedjen el kutatóként. Már ott szuperszámítógépekkel foglalkozott. 35 éves koráig be sem tette a lábát, egyetlen Wall Street-el összefüggésben lévő vállalathoz sem. Az IT-s fejlesztésben azonban olyan tiszteletben álló tudásra tett szert, hogy a Morgan Stanley egyből alelnöki pozíciót kínált fel neki, az automatikus kereskedés részlegnél, amely a ma megszokott méretekhez képest akkor még gyerekcipőben járt. Shaw azonban már korábban is megcsillogtatta vezetői tudását, valamint azt, hogy a saját útját járja. Két év sem kellett neki, és 1988-ban már el is indult a D.E. Shaw, ahogy már megszokhattuk Tudor Jones és Cohen esetén, saját magáról nevezett el.

A magas intelligencia, és a komplex (vagy annak hitt) modellek megléte sem garancia a sikerre, a pénzügyi piacok már csak ilyenek. 1996-ig egyes források szerint 18%-os díjak utáni hozamot értek el évi átlagban a befektetőiknek, ami az akkori fénykorban is igen jónak számított. Amikor 1998-ban az orosz válság felborított mindent, amit addig a legnagyobb elmék a volatilitásról és a korrelációról paradigmaként tudni véltek, és amikor a földindulás és egyes befektetési bankok kiváló információ összeköttetései révén összeomlott az opció árazás guruiról ismert, mega kitettséget felhalmozó Long Term Capital Management, akkor a D.E. Shaw is súlyos veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni. A visszaesést évekig nem tudták kiheverni, és a 2000-et követő kiugró hozamok helyezték vissza őket a legnagyobbak térképére.

Ebben közrejátszhatott a túl nagy kezelt tőke, a 20 milliárdos álomhatárt kevesen lépik túl mai is, és aki túllépi, az szinte biztosan számíthat az ágazatinál gyengébb hozamokra (lásd mostanában Paulson szenvedését), de ez a kilencvenes években még fokozottabban igaz volt. Soros és Robertson, az akkori időszak legnagyobb ikonjai is kisebb-nagyobb mértékben belebuktak a túl nagy kezelt tőkébe, és az akkori tőzsdemámor túlkapásaiba, és visszavonultak az aktív kereskedéstől. Nos, a DE Shaw, akit 1996-ban a "Wall Street legmisztikusabb erejének" nevezett, a túlságosan nagy kategóriájának a limitjét kétszeresen szárnyalta túl. Ez egy olyan szint, amit azóta is csak az erősen diverzifikált tevékenységű Bridgewater és a több tízezer embert foglalkoztató egyes befektetési bankok Hedge Fund részlegei tudtak felülmúlni, sokan csak rövid ideig. A nehéz 1998-as évet követően a D.E. Shaw számos befektetést visszaküldött azok tulajdonosainak, és karcsúsította a szervezetét. Mégis, ma is szinte állandó szereplője a legnagyobb 10 listájának, most is enyhén 20 milliárd dollár feletti kezelt vagyonnal.

A nagy méret miatt a D.E. Shaw ma már nemcsak a kvantitatív kereskedés egyik fellegvára, hanem a rengeteg tőke miatt kénytelen volt a private equity, az ingatlanbefektetés, és a distressed, azaz válságban, gyakran csődben lévő vállalatok felvásárlásának és sokszor átszervezésének területével is foglalkozni. Kvantitatív stratégiát vivőkre kevéssé jellemzően közép és hosszútávú részvénypozíciókkal is rendelkeznek, például a mostanában reneszánszát elő Priceline egyik legnagyobb tulajdonosai is ők voltak (igen, a képen az egykori TJ Hooker és Kirk kapitány, ma a vállalat reklámarca látható). A D. E. Shaw ma már jóval transzparensebb, kevésbé rejtőzködő, mint a kilencvenes években. Ennek egyik jele, hogy nyilvánosan elérhető több érdekes témakört az átlag befektetőkhöz képest szofisztikáltabb módon tárgyaló piaci hírlevelük, például itt: 1, 2 (PDF formátumban).


A Hedge Fund-ok összetett világában néha a tiszta józan ész arathat hosszú távon tiszteletre méltó teljesítményt (például a kiöregedett színészekkel szemben). Nem is akármilyet, hiszen David Shaw az élet több területén is olyan sikereket ért el, ami szinte mindenki számára egyenként is irigylésre méltó: legyen szó adott egyetemi diplomákról, oktatói karrierről, üzleti sikerekről, Hedge Fund hozamokról, molekuláris biológiáról, vagy az Egyesült Államok elnökének adott tanácsokról. Ám van még valaki, aki még Shaw-nál is nagyobb sikereket ért el. Erről azonban már egy későbbi cikkben írok.

Monday, August 2, 2010

Mennyit keresnek a Hedge Fund-ok döntéshozói - és mire költik a pénzüket? (1. rész)

Már a blog indítása után hamar elkezdtek repkedni az olvasó felett a számok, néha a sztatoszféra magasságában. Minden évben most már megszokott módon több olyan Hedge Fund vezér van, aki több mint 1 milliárd dollárt keres. Soros-nak, és Simons-nak szinte bérelt helye van a listán, de Arnold, Paulson, Dalio és Tepper sem panaszkodhat az utóbbi években. 1 milliárd dollár alatt pedig megszaporodnak a nevek, 200-300 millió dolláros jövedelem alatt rá sem lehet kerülni egy 25-ös listára. A Forbes listája alapján 28 olyan ember van ma a bolygón, akik Hedge Fund-ok által legalább 1 milliárd dolláros vagyonra tett szert (Ziff-ék kivételek elvileg, hiszen örököltek, de azóta legalább ennyivel növelték vagyonukat). Ezeket olvasva az embernek az a benyomása támad, hogy ha nem is egy város teljes jövedelme, de a dollármilliós összegek teljesen természetesnek számítanak az ágazatban, még a kisebb cégek és a középszintű állások esetén is. Egy Hedge Fund alkalmazottnak nincs problémája, amikor 20 deka párizsit kell vennie a boltban, de a kép azért a tévhiteknél és a benyomásoknál árnyaltabb.

A jövedelmek eloszlása természetesen nem a haranggörbét követi, helyette egy erősen aszimmetrikus vonalat követ. Van néhány nagy és sztárolt cég, ahol a döntéshozók csekkje akár sokszorosan meghaladja a nagy tömegét. Összesen több mint 8000 Hedge Fund van a világon, minden Paul Tudor Jones-ra jut több mint 300 többé-kevésbé átlagosnak mondható alap, kisebb kezelt vagyonnal, és szerényebb hozamokkal. Ez az oka annak, hogy sokkal inkább érdemes a jövedelmek medián értékét figyelembe venni, mint az átlagot, amelyet a skála felső végén lévő extrém adatok (amelyeket itt nem szívesen hívunk outlier-nek) igencsak felfelé húznak.

Az adatok természetesen nem lehetnek teljes körűek. Bár az angolszász országokban kevésbé titkolják a végsőkig a fizetéseket, a Hedge Fund-ok zárt és rejtőzködő világában, a transzparencia igénye és kötelezettsége nélkül az adatok összeszedése nem történhet meg tejleskörűen. A forrás az Alpha magazin még két évvel ezelőtti gyűjtéséből származik, azóta a fizetések fix része aligha változott nagyot, de a válság az állások számát megtizedelte, és esetenként a sikert díjazó részekből is kevesebb jutott a munka hőseinek.

Az elemzők medián alapfizetése 500 híján 100 000 dollár. Persze ez sok évnyi eltöltött idő után feljebb is kúszhat. A jellemző bónuszok egy-egy jó év után ennél sokkal magasabb, akár a duplája is lehet. Így szélsőséges esetben egy sikeres cégnél, egy sikeres év után 320 000 dollárnyi összeg is ütheti a markát az illetőnek.

Kockázatelemzőknek, akiknek a szerepe a 2008-as válság óta minden bizonnyal a legtöbb helyen felértékelődött - már ebben az évben számíthattak 125 000 dolláros alap juttatásra évente ha egy közepes méretű munkaadónál helyezkedtek el, és erre a bónuszokból adódó összegekkel még ugyanennyi jöhet rá. A nagyobb Hedge Fund-oknál az összeg meghaladhatja a félmillió dollárt is.

A befektetési döntéshozatalban részt vevők esetén a sikertől függő díjazás jelentősége megnő. A kereskedők, akik a kezelt tőke egy részét megkapják, és saját döntéseket hoznak, alapfizetésként a cég méretétől majdnem teljesen függetlenül alapfizetésként 100 000 dollár körüli összeget kapnak, ez a jobb helyeken sem lehet 15%-kal magasabb. Viszont a sikeresebb vállalatoknál a bónuszok egészen 400 000 dollár fölé repíthetik az éves kereset mértékét.

A nagyobb átlátást és így nagyobb felelősséget is kapó portfolió menedzserek jellemzően másfélszer akkora összeghez jutnak mind a fix, mind a sikerdíj részében. Tapasztaltabb társaik, akik vezető szinten fogják össze ezt a tevékenységet azok, akiknek a nagyobb Hedge Fund-nál már van esélyük az évi hétszámjegyű kereset elérésére. Az átlagos jövedelem mégis inkább fél millió dollár környékén mozog a bónuszokkal együtt.

Felettük már csak a Hedge Fund-ok vezetői vannak, akik rendszerint a teljes konstrukció kiagyalói, így az alapítók egyben. Az ő alapfizetésük meghaladja ugyan a felsorolt munkatársakét, de csak másfél-kétszeres mértékben. Ugyanakkor ez az összeg csak a jövedelmük töredékét jelenti, hiszen a sikerdíj nagy részét ők markolják fel. Ezzel együtt még egy szokványos vagy annál kisebb cég esetén is kifejezetten kínosnak számíthat az 1 millió dollár alatti kereset, hiszen még a medián érték is ennél 30%-kal magasabb a kimutatásban. Természetesen ez több év átlagára értendő, hiszen mint említettem, a sikerdíj évről évre nagymértékben ingadozik. A Hedge Fund és a sikerek növekedésével még ez az összeg is megtöbbszöröződhet, a legnagyobb játékosok kivételével azért itt is a 10 millió dollár körüli összeg jelenti a plafont.

Valamennyi poszt, már alkalmazotti szinten is meghaladja a hasonló munkakörök után járó ellenszolgáltatás értékét a Wall Street fősodrában lévő vállalatoknál, jellemzően befektetési bankoknál. Ha az ágazatról beszélünk, akkor ismét fontos kihangsúlyozni, hogy a szupersztár alapoknál természetesen ennél magasabb összegek is lehetnek, itt a Hedge Fund-ok 90-95%-nál jellemző maximumokról írok. Például Pellegrini, Paulson vezető elemzője már a válság előestéjén évi 400 000 dollárt keresett, amit aztán több mint száz millióval fejelt meg, amikor főnöke több milliárdot keresett magának, és 15 milliárdot ügyfeleinek.

Óva intenék mindenkit attól, hogy átváltsa forintra és a saját fizetésével hasonlítsa össze a jövedelmeket. Egy közvetlen párhuzam mindenképpen téves következtetésekre vezetne. Könnyű lenne azt mondani, hogy egy átlagos magyar fizetés tízszeresét is könnyedén megkeresi egy elemző szinte bármelyik nyugati Hedge Fund-nál. Ez a különbség azonban korántsem ekkora, ha figyelembe vesszük, hogy a jelzett összegek máshol kevesebbet érnek, más munkaberendezkedés, más jellegű kvalitások szükségesek ahhoz, hogy valaki ott dolgozzon.

A jelzett összegek bruttó juttatást jelentenek. Ebből levonásra kerülnek az adott személyeket érintő adók. Alacsonyabb szinteken ez ténylegesen személyi jövedelem adót jelent, felsőbb szinteken - jellemzően az alapítóknál, tőkejövedelmeket terhelő állami elvonást jelent. A Hedge Fund-ok többsége angolszász országokban, vagy offshore helyszíneken működik, vagy legalábbis kerül bejegyzésre. Az előbbi államokban a jövedelemadó általában enyhén alacsonyabb a magyarnál, a tőkejövedelemre terhelt adó pedig ezeknél lényegesen alacsonyabb. Az adóparadicsomokban - talán említeni sem kell - a helyzet még kedvezőbb.

Szintén fontos, hogy a cikk a döntéshozó szinten lévő, vagy a döntéshozatali folyamatban részt vevő emberekről szól. A back-office, adminisztrációs munkatársak értelemszerűen kevesebbet kapnak, és a bónuszból is kisebb jut nekik az alapfizetésük arányában, ha egyáltalán kapnak. Így tízezres nagyságrendű az éves jövedelmük, és az alkalmazottak nagy részét inkább ők jelentik. A fent írt munkakörökben, Hedge Fund-oknál az egész világon optimista becslések szerint sem dolgoznak többen 200 000 főnél.

Az ágazatban dolgozóknak az átlagnál jóval magasabb megélhetési költségekkel kell számolnia. Elég csak arra gondolni, hogy a Hedge Fund-ok többsége olyan pénzügyi központokban folytatja tevékenységét, mint New York, vagy olyan vagyonosok által lakott területeken, mint például Connecticut, amely helyeken az ingatlanárak jócskán felülmúlják még a fejlett országokban megszokottat is. Manhattan-ben aligha jut valaki élhető lakáshoz 1 millió dollár alatt, így sokaknak marad a bérlés. Volt ismerősöm, aki a mára már konszolidálgató Harlem-ben, egy éppen elfogadható szintű kis garzont tudott kivenni, évi majdnem 25 000 dollárból, mindezt természetesen a rezsiköltségek előtt.

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a legtöbb állás a Hedge Fund-oknál megkövetelt munkatempót, illetve tapasztalatot tekintve nehezen hasonlítható össze más, akár a pénzügyi szektorban. A végzettség megszerzése kevés embernek sikerül, egyrészt a követelmények miatt, másrészt amiatt, hogy a diplomák megszerzésének költségei általában hatszámjegyű dollárösszegre rúgnak. Ha sikerül megkaparintani egy pozíciót, vagy kellő tőkét összegyűjteni egy saját cég beindításához, akkor a változó körülmények és a magas teljesítmény igények miatt a folytonos stresszhelyzet rendszeressé válik. Ráadásul a pénzügyi piacok minden nap kinyitnak, sőt vannak olyanok, amelyek tulajdonképpen sosem zárnak be egy-egy rövid hétvégi időszak kivételével. Ezért a Hedge Fund menedzserek valójában mindig dolgoznak, ha szabadságon vannak, akkor is. Szabadságból amúgy sem jut túl sok. Monroe Trout, aki nagyon sikeres spekuláns volt már a húszas éveiben és 40 évesen nyugdíjba is vonult közel 1 milliárd dolláros vagyonnal, állította, hogy egészen visszavonulásáig sosem ment néhány napnál tovább szabadságra. Most már minden nap a pihenésé lehet számára, de tudjuk, hogy a többség számára ez nem adatik meg. (a szabadságolásról még lesz egy érdekesség a 2. részben)


A sikerdíj miatt a nyereségek, így a bónuszok és a jövedelmi szintek is évről évre jelentős mértékben ingadoznak. A legtöbb embernek ritkán kell szembesülnie azzal, hogy megszokott jövedelme 80%-kal esik vissza, itt ez bármikor előfordulhat. A fluktuáció az állásoknál igen nagy, ha nehéz bejutni, akkor annál könnyebb kiesni az adott posztról.

Ám mindezek tekintetében is a Hedge Fund-oknál a legtöbb pozícióért tolonganak a jelöltek, amit még a negatívumok ellenére is bőven meg lehet érteni. Kevesen jutnak be a kapun. A magas jövedelem, és a presztizs a többség szerint bőven megéri a nagy stresszt, a hullámzó fizetést, és az ide történő eljutás nehézségeit. A legsikeresebbek, akik a legjobb 1-2%-nyi Hedge Fund-ok alapítói vagy vezetői és esetleg kereskedői nemcsak átlag feletti, hanem olyan életszínvonalat és luxust biztosíthatnak maguk és családjuk számára, amelyről még kollégáik többsége is csak álmodozhat. Hogy ez pontosan mit jelent arról egy hamarosan megjelenő bejegyzésben írok bővebben.

---

Kövess minket a Twitter-en, és a Facebook-on is!