Ezen az oldalon a Hedge Fund-ok világát mutattuk be. Mik ezek, mit csinálnak, hogyan működnek, milyen stratégiát használnak, milyen befektetéseik vannak. Szó volt érthető nyelven az elméletről, módszerekről, de érdekességekről, hírek elemzéséről, aktualitásokról is. Más szóval: megtudhattad mit és hogyan csinálnak a TőzsdeBálnák, mit tesznek az olyan dollármilliárdos és gyakran titokzatos spekulánsok mint Soros, Griffin, Simons és társaik. A Blog nem frissül tovább, de a teljes archívum ezen az oldalon elérhető marad.


Friss, rendszeresen frissülő Blog-unkat itt lehet elérni: bluemorphoinvestments.blog.hu


Thursday, May 27, 2010

A legnagyobb tőzsdei nyereség valaha - könyvkritika

Az elmúlt évek mindenkit valamilyen formában megrázó eseménye a 2008-as válság volt, amelyről mind a mai napig keveset tudunk. Persze tudjuk, hogy nagy vonalakban mik voltak az okok, a hatások, a körülmények, mégis: a saját élmények, és a barátokkal, kollégákkal folytatott sztorizgatások felett kevéssé láttunk be a nagyok lapjaiba. A nagy, és fájdalmas események feldolgozásához idő kell. Erről a filmesek tudnának a legtöbbet mesélni. A Második Világháborúról a hatvanas években születtek a legjobb filmek (Kelly Hősei, Halál 50 órája, stb.), a Vietnámi Háborúról a hetvenes évek végén és a nyolcvanas években (A Szakasz, Apokalipszis Most), és az sem véletlen, hogy például George W. Bush elnökségéről a világ egyik legnagyobb rendezőjének, az említett Szakasz-t és a Wall Street-et is a világnak ajándékozó Oliver Stone-nak csak egy egészen gyatra filmet sikerült készítenie. A jó történetekhez, a valódi rálátáshoz, történelmi távlat, és lelki megtisztultság szükségeltetik. A példák szándékosan amerikaiak, hiszen a címben szereplő könyv is ízig-vérig Amerikai. Sikersztori, érzelmek, küzdelem, és nehézségek a cél előtt mind megtalálhatóak benne. Az író hat az érzelmekre, és ezt tudatosan építi fel. A könyv már-már fikciós, illetve játékfilm jellegű történetmesélést választja a dokumentarista megközelítés helyett. Az ilyesmihez, ha valós az alapsztori, idő kell, hogy emészteni lehessen az eseményeket.

Más azonban a helyzet, ha egy-egy eseménysort éppen az ellenkező szemszögből, a nyertesek oldaláról mutatunk be. Mert kevesen tudják, hogy éppen a válság volt annak időszaka, amikor megképződött minden idők legnagyobb Hedge Fund nyeresége, és szintén létrejött minden idők legnagyobb nyeresége egy magánszemély egyéni számláján. Ez már önmagában ok arra, hogy a történet elmesélésre kerüljön, de még izgalmasabb az, hogy kik és milyen tudással járták végig a hatalmas profithoz vezető utat, és mi járt közben a fejükben. Erről írt Gregory Zuckerman, a Greatest Trade Ever (Legnagyobb Tőzsdei Nyereség Valaha) című művében.


A könyvben szereplő valamennyi szereplő egészen érdekes személyiség, igencsak sajátos életúttal rendelkezik, néha elképesztő hátránnyal indult az életben, vagy reménytelen szituációban találta magát, mégis a válság legnagyobb nyertesi közé került. Ami hab a tortán: egyikük sem számított a Wall Street bensőbb köreihez tartozónak, volt köztük olyan, akinek 1-2 évvel korábban alig volt fogalma a pénzügyi piacokról egyáltalán, sőt azokkal a termékkel, amivel elképesztő összegeket kerestek, 3 évvel a válság kitöréséig egyikük sem találkozott, tekintve, hogy ezek új, innovatív derivatívoknak számítottak, sőt a világ nagy részén a mai napig annak számítanak.

A főszereplő természetesen John Paulson, aki a válság, illetve az ingatlanpiac összeomlása által az élvonalba, Soros György magasságába emelkedett. Részletes képet kapunk az előéletéről, a sokáig bulizós agglegény életet élő emberről, aki aztán mégis a saját asszisztensét veszi el feleségül. Olvashatjuk az üzleti önállósodás buktatóit, és a lassú építkezés, illetve átlagos teljesítmény hosszú időszakát is. Semmilyen jel nem utalt arra, hogy a Hedge Fund menedzserek krémje közé fog kerülni. Mégis, személyiség szinten felépítésre kerül a könyvben, hogy mégis miért esett így. Állhatatosság és türelem, illetve egy bizonyos fokú mohóság kellett hozzá, ez pedig mind megvolt Paulson-ban. Olykor a saját ügyfeleivel és munkatársaival kellett megvívnia, hogy a nyereséges pozíciókat nyitva tartsa, ezáltal további nyereségeket megtermelve. Nemegyszer a piac más szereplőivel kellett kíméletlennek lennie. A Bear Sterns egyik vezetőjét egy befektetőknek szóló beszélgetésen szándékosan szégyenített meg és szorított sarokba, hogy végre kibújjon a szög a zsákból. Jobban tudta nála, hogy milyen tőkeáttéeles pozíciókkal rendelkezik és ez a saját tőkéjéhez képest milyen katasztrófális nagyságú. Pár héttel később a nagy múltú cég tönkre is ment. Paulson short pozíciókkal rendelkezett.

A legizgalmasabb talán Paulson szárnysegédjének, Pellegrininek a történéte. Adva van egy ötven felé közeledő, kétszer is elvált, lényegében munkanélküli elemző. Szinte könyörög Paulson-nak egy állásinterjúért. Majd az első interjún, ahol Paulson üzlettársai is jelen vannak, mindjárt az első kérdésre nem tud válaszolni. Két hétig tart, amíg a Hedge Fund főnök ráveszi partnereit, hogy vegyék fel. Ezután húsz évvel fiatalabbak között kell helytállnia. A külvárosban lakik, mégis ő érkezik a legkorábban az irodába, meg is jegyzik a szorgalmát. Azt senki sem tudja, hogy azért teszi ezt minden reggel, mert így olcsóbb a parkolás. Végül mégis ő lesz az, aki Paulson kezdeti sejtelmeit megerősítve, részletes modellt dolgoz ki a túlértékelt ingatlanpiac kapcsán, és ő az, aki korábbi munkahelyéről az összeomlás legjobb profitlehetőségét jelentő CDS-ek vételének ötletét hozza magával. Bár végül kisebb konfliktusok kialakulnak Paulson-nal szemben és otthagyja a céget, hogy saját Hedge Fund-ot indítson, ezt már a nagy nyereségek után teszi, ezzel rengeteg pénzt bezsebelve. A szerelem is újból rátalál, és filmbeli fordulattal egy ATM-nél tudják meg, hogy a kilenc számjegyű összeg a bankszámláján landolt. Ezután kézen fogva elindulnak egy hajókirándulásra. Édes amerikai sztori, nem igaz? Mégsem zavar ez minket, mert a történetet a valóság szépen felépítette, és Pellegrini nemcsak okos volt, hanem keményen meg is küzdött a sikeréért.


Jeff Greene úgy lett dollármilliárdos az ingatlanpiac összeomlásán, hogy évtizedekig az egyik legjobb ingatlanokat tartó spekuláns volt! A pénzügyi piacokról szinte semmilyen ismerettel nem rendelkezett. Még a nyolcvanas években megtörtént vele, hogy az ingatlanárak visszaesése és a rengeteg hitelből történt vásárlás miatt nettó negatív saját tőkében találta magát. Abból végül kikecmergett, de 2005 táján ismét veszélyt érzett a levegőben. Már gazdag volt, így csak a saját pozícióját szerette volna lefedezni, egyeztett Paulson-nal is, de végül a saját útját választotta és nagy nehezen meggyőzte a brókercégeket, hogy CDS-eket vehessen magánszemélyként. 30 millió dollár körüli kezdeti befektetéséből 800 millió lett. Érdekesség egyébként, hogy Greene a Los Angeles-i társasági élet egyik ismert alakja, jó barátja például Oliver Stone, a már említett filmrendező legenda. Reméljük, hogy kettőjük ismerettsége hozzájárult ahhoz, hogy a Wall Street folytatása, a Money Never Sleeps szakmailag is megalapozott legyen.


Ha azt gondoljuk ezután, hogy a szenzációs történeteknek és a különleges karakterek sorának vége, nagyot tévedünk. Nem sokan hallottak arról, hogy az ingatlanpiaci buborék egyik legkorábbi felfedezője, és szintén dollár százmilliókat kereső kis Hedge Fund menedzser egy olyan orvos, aki harmincévesen már elindította a saját befektetési cégét, egy gyerekkori betegség miatt egyik szeme üveg, öltönyt szinte soha nem húz fel, és az autizmus enyhe formájának számító Asperger-szindrómával rendelkezik, amely ugyan gyakran magas intelligenciával jár, de kommunikációs és lelki nehézségeket is magában hordoz. Az élet a legjobb forgatókönyvíró. Michael Burry úgy keresett több mint 500 milliót díjak után klienseinek, hogy időközben ügyfelei fele otthagyta őt. Most már tudják mit veszítettek.


Ezekről az emberekről és még egyéb szereplőkről, izgalmas történetekről van szó a Greatest Trade Ever című könyvben. A szakmaiság és az olvasmányosság megfelelő egyensúlyra talál a műben, még akkor is, ha az utóbbi érezhetően több teret kap, mégis Zuckerman elérte, hogy az elsőben sem érezzünk nagy hiányt. Jól jön ki, ahogy a belső folyamatokról, és pláne ahogy a spekulánsokat érő kétségekről esik szó benne.

Olyan a történet, mint egy amerikai sorozat. A fejezetek vége szép felütésekkel, kérdésfeltevésekkel, izgalmas sejtetésekkel érnek véget, szinte olvashatjuk " a jövő héten folytatjuk". Így aztán a könyvet nehéz letenni, az ember automatikusan lapoz a következő fejezet elejére.

A könyvnek nagyon kevés hibáját lehet felemlíteni. Ami van, az is az író remek és mély tényfeltárásából adódik. Például csak Paulson-nal 50 órát töltött el, hogy megismerje a hátteret, így viszont az alany igyekszik saját maga burkolt dícséretét beleszőni a könyvbe, és ez esetenként sikerül is neki. Megtudhatjuk, hogy ma már egészségesen étkezik, vagy azt, hogy milyen nyugalommal veszi tudomásul, hogy éppen 1 milliárd dollárt keresett adott hónapban. A legviccesebb mégis az, hogy többször olvashatjuk, amint a már milliárdos befektető esténként felül a buszra vagy a kompra, mert az olyan külsőségeket, mint az autó, pláne sofőrrel, megvetendő. Sőt, még a kongresszusi meghallgatásról is vonattal megy haza Washingtonból. Szép és megható, ugye? Pedig Paulson tudhatná, hogy ötvenen túl, festett hajjal felesleges a szerénységet propagálni. Nincs is oka az álszerénykedésre. A világtörténelem legnagyobb nyereségét érte el egyetlen ügyletsorozattal, mindössze másfél-két év alatt. Ezt a könyv pedig remekül dokumentálja, sőt elegánsan meséli el nekünk.

(Egy kis update a könyvkritikához. Zuckerman, a szerző, és egy magyar kiadó is írta nekem, hogy érdekli a magyar kiadás, szóval lehet, hogy lesz a dologból valami. Szurkoljunk.
Egyébként Zuckerman még azt is írta, hogy neki is a kedvenc karaktere Pellegrini. )

Friday, May 7, 2010

A Hedge Fund-ok díjstruktúrája

Ahogy korábban írtam, egy Hedge Fund sokféle lehet, és csak két fő ismérv van, amely alapján egyértelműen el lehet dönteni, hogy egy adott befektetési csoportosulás Hedge Fund-nak tekinthető-e, vagy nem. Ez a zártkörűség és a szabad befektetési tevékenység. Ezek nem feltétlenül járnak együtt a magas kockázatvállalással vagy a minden évben történő - részvény, kötvény, egyéb piacoktól függetlenül elérendő pozitív hozamra való törekvéssel. Mégis, gyakran éppen ezekkel azonosítják a Hedge Fund fogalmát, ezért a díjakat is eszerint értékelik. Pedig nem minden esetben van erről szó, a Hedge Fund-ok néha adózási célból, vagy egyedi - de nem kockázatos - befektetési politika végrehajtására rendezkedtek be. Azért az mégis igaz, hogy a Hedge Fund-ok többsége magas kockázatot vállal és abszolút hozamra törekszik. A jellemző díjak így ezt tükrözik, de az már a szabadság következménye, és az ok-okozati összefüggés nem minden esetben működik fordítva is. A hagyományos befektetési alapoktól, egyéb portfoliókezelési, privát bankári szolgáltatástól való eltérés azonban másfajta díjtípusokban érhető tetten. Ez még akkor is igaz, ha egyre több, erősebben szabályozott, mondhatni klasszikus jogi formában létező befektetési alap is egyre több hasonló díjtípust alkalmaz.

Mivel a Hedge Fund-ok egyik legfontosabb előnye a saját struktúrájuk és stratégiájuk szabad kialakítása, így ezerféle megoldás létezik a díjak terén is, itt elsősorban arról írok, ami általában jellemző rájuk. Egy Hedge Fund-nak folyamatos költségei vannak. Ezek egyes esetekben igen magasak is lehetnek. Például a Citadel-nek 1200 állandó munkatársa van, a DE Shaw-nak 1500. Ezek az emberek jól képzettek, és egyenként is sokat keresnek. Az átlagos fizetésről nincsenek megbízható statisztikák (munkakörönként esetenként igen, de cégenként kevésbé), de mindkét cég egy-egy fontos pénzügyi központban van, itt eleve magasabb a fizetés elvárás a magasabb költségek miatt. Mondanom sem kell, az iroda fenntartás költségei is magasabbak. Hasonlóképpen a technológiához és az infrastruktúrához. A Citadel eleve egy hatalmas irodaépületet tart fent Chicago belvárosában, saját generátorokkal, de emellett még egy üres irodaépület is a rendelkezésükre áll 200 munkaállomással, szükség esetére. A sikert, sőt annak lehetőségét sem adják ingyen.

A tipikus Hedge Fund díjstruktúra az alábbiak szerint néz ki: 2% Fix díj, 20% Sikerdíj High Watermark számítással. Ez az a bizonyos sokat emlegetett "2&20", amire rengeteg ágazatal foglalkozó cikk és tanulmány szinte már-már automatikusan hivatkozik, és amelyet új Hedge Fund-ok indításakor a pénzügyi tervekben mantraszerűen ismételgetnek.

A fix díj éves szinten értendő, és a tőke arányában. A 2%-os érték tényleg nagyon tipikusnak tekinthető, persze szélsőségek itt is vannak, a kisebb befektetőkre is számító osztrák Superfund a legkockázatosabb alapjainál havi (!) 0,5%-ot, azaz éves szinten értelmezhető módon 6%-ot számít fel, de nagy, és kevésbé aktív, így kisebb állandó költséggel rendelkező alapok esetén akár 1%-is is lemehet ez az érték.

A sikerdíj gyakran egy bizonyos korláthoz, ún. hurdle rate-hez kapcsolódik. Az efeletti eredményre vonatkozik a sikerdíj. A hurdle olyan minimális átugrandó akadály, vagyis hozamelvárás, amelyet rendszerint a kockázatmentes befektetések is hoznak. Ez gyakran rövidtávú állampapír hozamot jelent. Ritkább esetben infláció, jegybanki alapkamat is lehet.


Előfordulhat, sőt nagyon sokszor elő is fordul, hogy egy-egy sikeres időszakot, egy sokkal rosszabb követ. Ilyenkor megtörténhetne, hogy a befektető veszít, miközben a maguk mögött hagyott időszak sikerdíja által a Hedge Fund menedzser bevételt ér el az ügyleten. Az is előfordulhatna, hogy egy sikeres időszak után egy sikertelen, majd ismét egy sikeres következik. A hozam nem változott, a befektetés értéke sem az első és harmadik időszak között, mégis elvileg kétszer is sikerdíj illethetné meg a befektetés kezelőjét. Ezek ellen kétféle módszerrel szoktak védekezni.

Az egyik az ún. Lookback Refund, amely a nevéből következően is egy negatív díj, vagyis visszafizetés a befektető részére. Ritkán alkalmazzák, akkor is csak olyan esetekben, amikor bizonyos mértéket meghalad a visszaesés mértéke az előző elszámolási időszakhoz képest. A Lookback soha nem lehet teljes, más díjakat kiváltó, vagy akár a sikerdíjat teljes mértékben visszafizető tétel. A Hedge Fund-ok üzleti terveiben a sikerdíj fontos - gyakran a legfontosabb - tétel. A fix díj általában a működéshez alapvetően szükséges, rendszeres kiadások fedezetéül szolgál, az alapítók, vezetők díjazása, a további fejlődés általában nem kerül ebből finanszírozásra. A vállalkozásba befizetett tőke ritkán 3, gyakrabban 7-10 év alatt megtérülő beruházás (nem a befektetőké, hanem a Hedge Fund indítóié), és ennek hozamát általában a sikerdíj termeli ki. Ezzel az időtartammal egyébként az ágazat még mindig a gazdaság, vagy akár a pénzügyi szektor legjobbjai között van.

Sokkal gyakoribb a High Watermark (néhol High-Water Mark, vagy High Water Mark) használata. Ennek jelentése csúcspont, és eredetileg a folyók maximális, akár historikus rekord vízállására használták (lásd a képen). A Hedge Fund-ok esetén ez az egy befektetési egységre jutó maximális értéket jelenti. A lényege, hogy az adott elszámolási időszak, amelyikre a sikerdíjat is levonják, maximumát "bejelölik" és mindaddig, amíg a befektetés értéke ezt a szintet nem éri el, nem vonnak le sikerdíjat. Sőt, ezt az efeletti hozamok esetén teszik csak meg. Ha egy gazdag magánbefektető 10 millió dollárt fektetett be, ennek értéke 12 millió dollárra emelkedett adott negyedév alatt, akkor 20% sikerdíj esetén (a hurdle-től most a példa egyszerűségéért tekintsünk el) 400 000 dollárt vonnak le tőle, és marad 11 600 000 dollárja. Előfordulhat, hogy a befektetés értéke ekkor visszaesik, például megint 10 millióra, majd új negyedév, új elszámolási időzak kezdődik. Ekkor ismét siker következik, és a befektetés értéke innen emelkedik 11 500 000 dollárra. Ha nem lenne High Watermark, akkor ismét levonandó lenne 20%, ezúttal 300 000 dollár. Az összesített sikerdíj ekkor már nem 20% lenne, hanem viszonyítási ponttól függően, de a High Watermark-kal szembeállítva 700 000 / 2 000 000 = 35%. A High Watermark azonban kizárja, hogy kétszer legyen sikerdíj az egyszeri teljesítmény után. Természetesen így is előfordulhat, hogy egy High Watermark később sosem kerül újabb érintésre, de ez a ritkább esetek közé tartozik, hiszen a sikerdíj miatt a menedzserek alapvetően érdekeltek a jó eredményekben, és ez igazságosabb megoldás, mint ha csak a fix díj létezne.


Sok klasszikus befektetési alap esetén van ún. beszállási díj, amit a befektetés indításakor, a tőke arányában kell fizetni, rendszerint 0-5%-ban, bár mind külföldön, mind Magyarországon láttunk már magasabb százalékokat is. A Hedge Fund-ok esetén viszonylag ritkák ezek az ún. front-load díjak, amelyeket a tőke arányában a befektetés elindításakor vonnának le. Ez a fajta jutalék azért van - főként a magasabb kockázatú alapok esetén - mert egyrészt ebből finanszírozzák a z eladás költségeit, jellemzően a tanácsadó díját, aki az ügyfélnek ajánlja az alapot (igen, itt felmerülhet érdekellentét, de nem úgy, ahogy azt sejtenéd, de erről egy másik bejegyzésben később). Másrészt a befektetési alapok esetén, pláne ha nyíltvégű és nyilvánosokról van szó, akkor az ügyfél szűrés egyik hatékony eszköze lehet. Tekintve, hogy a Hedge Fund-oknak viszonylag kevés, de nagy ügyfelük van, ezt a folyamatot ritkán kell végigcsinálniuk, és bár a befektetés komoly jogi háttérmunkával történik, ennek a hétköznapi ember számára borsos költsége az adott nagy tőkével rendelkező magánbefektető, intézmény számára eltörpül. Emellett az ügynököt, forgalmazót, a folyamatos befektetési jegy eladás és vétel adminisztrációját sem kell kifelé fizetniük. Az ilyesmit rendszerint házon belül intézik.

Valamivel gyakrabban fordul elő a kiszállási díj. Gyakran hívják surrender fee-nek, ami magyarul annyit tesz, feladási díj vagy lemondási díj. Ebben azért van némi cinizmus, ezért a "kiszállási" szó azért ennél sokkal jobb, így hallhatunk withdrawal illetve redemption fee-kről is, ez ugyanezt a költséget takarja. A lényege, hogy a befektető a Hedge Fund-ból való kiszállás esetén fizeti a tőke arányában, amennyiben hamar, 1-3 éven belül szállna ki. Gyakran ezt az összeget visszafizetik az alapba. A Hedge Fund-ok más esetben a meghatároznak ún. lockup period-ot, azaz olyan időszakot, amely során a befektető nem veheti ki pénzét, ez általában több év, tipikusan 3 esztendő szokott lenni.

Cohen vagy Simons (utóbbi, amíg külső pénzeket is kezelt), ennél jóval többet is elkér. Teheti, hiszen az eredmények mellett így is nagyon jó hozamokat hoznak, hoztak a befektetőiknek. Cohen például a tőke 3%-át és a nyereség 50%-át számítja fel díjként. Ha egy 20%-os évet szeretne felmutatni az ügyfeleknek, ami keveseknek sikerül, de neki nagyon is sokszor, akkor 43%-os bruttó hozamot kell produkálnia. Ha egy átlagos, 2&20 Hedge Fund 10%-os hozamot szeretne az ügyfeleknek elérni, 14,5%-os kell produkálnia, a részvénypiaci hozam hosszútávú átlagánál 4-6%-kal, a közép és hosszútávra szóló kockázatmentes hozamoknál most éppen 10-12%-kal többet, és itt nemcsak a fent említett zsenikről, hanem több ezer hasonló próbálkozásról beszélünk. A következő bejegyzésben arról lesz szó, hogy mindez jelenthet-e hátrányt a Hedge Fund-ok és főleg befektetőik számára.

Monday, May 3, 2010

Buffett fogadása - a legendát legyőzik a Hedge Fund-ok?

Warren Buffett (a képen) nevét valószínűleg mindenki hallotta már életében. A világ leggazdagabb embereinek a listáján hosszú évek óta dobogós, és volt olyan esztendő, hogy az első helyen találta magát. A listán magasan ő az első azok között, aki nem egy konkrét iparág, ágazatban való cég fejlesztésével tett szert elképesztő vagyonra, hanem egyszerűen a különböző szektorokba való befektetés által. Az ő cége nem gyárt semmit, nem ad szolgáltatást, hanem egy céget olcsón megvásárol, tartja, jó menedzsmentet választ és hagyja, hogy dolgozzon, teremtsen értéket.


Buffett híressé vált arról, hogy nem volt hajlandó beállni a fősodorba, nem érdekli mi a trendi, és mi az ami másokat lázba hoz. Megtehette, ekkora vagyonnal és ekkora szakmai múlttal a háta mögött. Sőt, lehet, hogy az ok és az okozat felcserélődik. Lehet, hogy éppen a fősodortól való távolság az, ami sikerét lehetővé tette. Nem volt hajlandó több tízmillió dolláros kastélyba költözni, most is az ötvenes években vásárolt házában lakik. A vállalata nevét, amely a hatvanas években egy textilgyár volt, mind a mai napig nem változtatta meg. Bár cége sok szempontból emlékeztet egy Hedge Fund-ra, sőt az előző bejegyzésben jelzett két fő ismérvből mindkettő igaz a vállalatára (erről később egy bővebb írásban), ő maga finoman szólva is ódzkodik a Hedge Fund-októl. Számtalan alkalommal kritizálta őket. Elsősorban a díjazást kifogásolta, a tipikusnak mondható 2%-os tőkearányos és 20%-os sikerdíjat sokallja. Véleménye szerint a Hedge Fund-ok nagy átlagban nem tudnak akkora többletértéket termelni bruttó, díjlevonás előtti szinten, hogy a díjak kifizetése a befektetőknek megérje. Másképpen fogalmazva: a díjak levonása után hosszút távon a befektetők kevesebb pénzt fognak keresni
A másik ok Buffett szerint a rosszabb átlagos teljesítményre: a Hedge Fund-ok a szabadságukból adódóan és az alfára való törekvés miatt nem ülnek egy részvényportfolión, hanem magas forgási sebesség mellett adják és veszik az értékpapírokat, határidős termékeket. Ez érthető módon magas tranzakciós költségekkel járnak. Tehát a Hedge Fund managerek-nek nemcsak a saját díjazásukat kellene megkeresni a piaci hozam felett, hanem a kötési díjakat és implicit költségeket is ki kellene termelniük. Véleménye szerint ez néhány kivételtől és időszaktól eltekintve nem lehetséges.

Mindent összevetve Buffett a befektetési univerzum egyik, régi, teljes mértékben az oldschool iskolát képviselő alakja. Az új iskolák és módszerek azonban helyet követelnek maguknak.

Éppen a Hedge Fund-ok nagymesterei azok, akik egyre inkább közelednek hozzá, és vannak jónéhányan, akik magasabb hozamot tudnak felmutatni az elmúlt 10-15 évben, mint a fundamentális befektetések nagymestere. Sőt, a saját becslésem még azt sem zárja ki, hogy Soros György, ha nem áldozott volna annyi pénzt a nyílt társadalmat támogató alapítványára, még nála is gazdagabb lehetne, bár valószínű, hogy csak vészesen megközelítené. Érdekes egyébként, hogy Soros és Buffett ugyanabban az évben születtek, sőt születésnapjuk ugyanabban a hónapban van, mindössze 18 napra egymástól.

Aztán ott van John Paulson, aki a válság idején keresett mesés vagyonokat. Ma 54 éves és vagyonát 12 milliárd dollárra becsülik. Amikor Buffett először megjelent a Forbes listáján 49 éves volt, vagyona 620 millió dollár körüli, ami mai értéken 1,8 milliárd dollárt jelent. Beszélhetnénk John Arnoldról, aki még bőven 40 előtt van, vagyona 4 milliárd dollár körüli. Buffett az ő korában a közelében nem volt ennek. A lehetőség tehát a trónkövetelők előtt is ott áll. Azonban nemcsak egyedi esetekről van szó. A Hedge fund indexek, amelyekről később fogok még írni, szintén megverték őt az elmúlt 10 évben. Igaz az indexek hajlamosak az ágazat pozitív arcát kihangsúlyozni, erről később szintén szót fogok még ejteni.

Néhány fiatal és lendületes Hedge Fund menedzser egy cégnél úgy gondolta, hogy Buffett intelmeit elegáns és látványos módon is meg lehet cáfolni. A gurut olyan kihívás elé állították, amely egyszerre szép, és elkerülhetetlen. Egy fogadást ajánlottak neki, számára aprópénznek számító összeg, 1 millió dollár értékben. A fogadás lányege, hogy 10 éves időtávban egy Hedge Fund kosár képes lesz megverni a passzív részvénypiaci befektetés nettó, díjak utáni hozamát. A kosarat ún. Funds of Hedge Funds befektetésen keresztül érik el, tehát egy olyan alapba kerül a pénz, ami több Hedge Fund-ba osztja szét, tulajdonképpen diverzifikálja a tőkét, ami itt ráadásul többletköltséget is jelent. A fogadást vállalók, a Protege Partners vezetői (a képen) szerint azonban így is győzni fognak a Hedge Fund-ok. A két fél röviden az állaáspontját is ismerteti ezen az oldalon.


A nyertes természetesen nem veszi át a pénzt, és nem fogja luxusutakra költeni, Buffet ezt amúgy sem tenné. A győztes az általa előzetesen megjelölt jótékonysági szervezet részére juttatja el az 1 millió dolláros nyereményt. Nem pénzügyi szakemberekről lenne szó, ha a nyereményt már nem helyezték volna el egy ún, zéro kupon államkötvényben, azaz időközben kamatot nem fizető, jelen esetben 10 év múlva 1 millió dollárt érő értékpapírban. Ehhez a 10 év elején 640 000 dollárt kellett elhelyezni, mindkét fél fele-fele arányban járult ehhez hozzá. Elegáns, igazságos, gyakorlatias.

Nemrég megjelent, hogy a fogadás második évét a tapasztalt vén róka nyerte. Az általa választott passzív alap több, mint 10%-kal győzte le a Hedge Fund of Funds kosarat, 26,2% - 15,9% eredménnyel. Buffett mégsem örülhet annak, hogy az ő igazsága bukkan a felszínre. Ugyanis az első évben, 2008-ban olyan hátrányt szedett össze, amelyet még ekkora második éves teljesítménnyel sem sikerült ledolgozni. Sőt. A részvénypiac nagy zuhanásának évében a passzív részvényalap tele nehéz kövekkel élte végig a zuhanást. A Hedge Fund-ok viszont - ahogy a szabadságukról már beszéltem - rugalmasan reagáltak a helyzetre, és árfolyamesésre spekuláló short pozíciókkal esetenként akár nyertek is. Összességében a Hedge Fund-ok is megszenvedték azt az évet, a Protege kosara 23,9%-ot esett, de a passzív részvényalap ezt is durván alulmúlta a 37%-os zuhanásával. A két év összesített állása alapján Protege -11,8%, Buffett - 20,2%. A különbség nem tűnik kicsinek, egészen pontosan Buffett szemszögéből 10,5%, de 8 évre elosztva viszonylag elporlasztható. Ha a Protege kosara éves átlag 5%-ot hoz, akkor Buffett alapjának 6,33% kell hoznia. A különbség matematikai okokból nem mindig ugyanakkora, például 15%-os Protege kosár hozam esetén a Buffett által választott passzív alapnak már nem 1,33%-kal, hanem 1,45%-kal többet hoznia. Ám ha belegondolunk abba, hogy a Hedge Fund-ok jellemzően 2%-os tőkearányos díjat számolnak fel, míg a konkrét passzív alap éves költségmutatója mindössze 0,09%(!), ez az előny önmagában a díj eltérésből adódhat. Akkor még nem is beszéltünk sikerdíjról, az alapok alapja magasabb költségterheléséről, a magasabb tranzakciós díjakról. A lecke a tekintélyes vezetés ellenére a Hedge Fund-oknak fel van adva. Továbbra is meg kell verni a piacot, legalább 2%-kal. A Hedge Fund-ok élete nem könnyű, de eddig bizonyítottak.